Kanter József 1932.09.27.-én született Szakadáton,három lány és egy fiú testvér után ötödik gyermekként érkezett a családba.  Akkor az  általános iskola hat osztályos volt. az ő korosztálya volt az első aki a változtatás után már nyolc osztályt végzett. Tovább szeretett volna tanulni,az volt az álma ,hogy kántortanító legyen,édesapja  megígérte, hogy tanulhat,de az élet nem mindig  úgy alakul ahogy eltervezik. Nővére férje meghalt  a háborúban,özvegyen hazaköltözött három kisgyermekkel a  szülői házba/  Iskola u 146 /  Kenyérkereset után kellett nézni,nem volt pénz iskolára, nehéz évek voltak,a háború ,majd a kitelepítés jött,sváb származásúnak lenni amúgy sem volt jó ajánlólevél a továbbtanulásnál, így Komlóra ment ipari tanulónak,kőműves lett.  Pécsi építőipari cégnél helyezkedett el , majd a munkahelye  javaslatára Pestre ment technikumba,művezető lett. Tizenegy évig dolgozott a baranyai cégnél, második egyben utolsó munkahelye a Székesfehérvári Alba Regia Állami Építőipari vállalat volt, Sárbogárd és vidékén volt művezető. Huszonnyolc év után megszűnt a vállalat,még csak 58 éves volt,a vezérigazgató közölte vele ,hogy sajnálja de nem tudnak munkát biztosítani számára,felajánlotta a  sok éves  jó munkájáért jutalomként a nyugdíjkorhatár eléréséig megkapja a teljes fizetést, elfogadta és azóta itthon van. Sok éven keresztül dolgozott távol az otthonától mégsem akarta soha elhagyni szeretett szülőfaluját,nagyon sajnálja, hogy a fiatalság számára nincs megfelelő jövő a kisfalvakban.   Fiatal éveire így emlékszi vissza: A kitelepítés őket is érintette,nagyapja lábbetegsége miatt nem volt kitelepíthető,nem vitték őket el az országból de a házukat el kellett hagyniuk, egy nyarat töltöttek, Krémer János nagybátyjáékkal  aki  a falu postamestere volt. Télre  a dupla utcában kaptak egy rossz zsuppos házat, egy évet töltöttek ott, utána az Iskola  168-ba költöztek jobb körülmények közé,sajnos a házat nem lehetett megvenni,újra  költöztek a Rákóczi utcába.  A másik megpróbáltatás a család számára  málenkij robot volt, nagy fájdalomukra  Margit nővérét is elhurcolták,sajnos ő már  nem térhetett haza ,Oroszföldben pihen.1957.ben vette feleségül Krémer Terézt,a szép esküvői öltönyhöz nagybátya Amerikából küldte a szövetet , Berényi szabó  Dorn Miklós  varrta meg. Élete legnehezebb és egyben legboldogabb időszaka következett, a legnehezebb mert nem volt semmijük,házat vehettek volna de csak nagyon rossz volt eladó,sok munkába és pénzbe került volna rendbetenni, akkor is csak egy  öreg ház maradt volna. Úgy döntöttek inkább építkeznek,szebbet,modernebbet akartak,1960-ban  kezdték építeni  a házukat, Ady u.235. amiben  ma is  élnek, nagyon nehéz volt  hétköznap  munkahelyen ,hétvégén a házépítésnél helyt állni. Legnagyobb boldogságot jelentette számára ezekben az években  az esküvője, majd két fia, György és Imre születése. Fiainak is mindig a tanulás fontosságát tanította, ő nem a szíve szerint válaszhatott hivatást,lazt szerette volna hogy a fiainak jobb legyen. A tanulás utáni  hiányérzet mindig  megmaradt benne, talán ez a hiányérzet  ihlette az írásra. A családban megvolt a hajlam a verselésre,nagybátyja Krémer János schpruchsager /vőfély/ volt a lakodalmakban,minden esküvőn más szöveget  írt  és mondott el a házasulandókhoz igazítva, ezt a posztot örökölte meg tőle,így a rímelés  nem volt idegen számára. 60-as években jött egy felszólítás , fogjanak tollat  a német érzületű emberek ha úgy érzik van mondanivalójuk.

Munkája miatt sokat volt távol a családtól,hetelt mint oly sok családapa akkoriban,az egyedül töltött estéken születtek a gondoltok amit papírra vetett. Első két versét adta be a pályázatra ,jó helyezést ért el,megjelentették  a  Naue cajtung-ban  és a Magyarországi német nemzetiségi antológiában is. Egy - két évre rá prózával lehetett  pályázni, Sautüriz in Sagetaler  címú írása I. helyezett lett , Pécsi Német nemzetiségi  Tv tájszólásban közvetítette, ezután egyre jöttek az ihletek,77 verset írt, 16 prózát, 4 drámát, anekdotákat.  Országos német kissebségi önkormányzat támogatásával 1990-ben és 1995-ben jelent meg verseskötete 400-400 példányban. Támogatás feltétele volt,hogy a felét  német nemzetiségi  iskoláknak adja.  Nagyon szereti a természetet, verseskötetében is a négy évszakhoz , az évszakban található ünnepekhez ,népszokásokhoz  igazította  a tartalmat. Verseket  mindig németül írta,később ahogy egyre több magyar ajkú  hallgatója lett, felkérésre két nyelven adta elő őket. Húsvétkor,karácsonykor éveken keresztül megjelentek a versei a  német újságban ,kalendáriumokban,  más szerzőkkel közös könyvben is. 2001-ben Megyei kitüntetést kapott a  nemzetiségi munkájáért .2011-ben díszpolgári oklevelet  Szakadát községért  tett munkájáért.2012-ben  Budapesten felnőtt vers kategóriában, magyar nyelven  írt versével ért el kimagasló eredményt. Felkérésre  személyre szóló verset is írt , születésnapra, Berecz Tibor Szakadáti fiatal diakónusszentelése tiszteletére. Templomban sokat segített , de már nem tud mindig elmenni ,hosszú az út számára ,régebben ha lenézett a kórusról szinte maga előtt látta a múltat,az ünnepi viseletes lányok csoportját,a falu lakóitól zsúfolt padokat,mindenkinek megvolt a helye,fájdalmas látni ez elmúlást,az üres padsorokat. Úgy érzi  nyugdíjas, munkában-írásban egyaránt,ritkán ír,bár szellemileg  friss  a lábai már nem bírják az állást,csak kis sétát,"szerencsére feleségem  sokkal fiatalabb, megcsinál mindent amit már én nem tudok" mondja vidáman. 

Kanter Józsefné Krémer Teréz 1939.12.21.Szakadáton  született nagyszülői házban/ Fő u.  26/. Egy bátyja van aki Budapesten  él. Nagyapja  Amerikába ment dolgozni, annyi pénzel tért haza, hogy új házat épített , már a téglát is megvette az istállókhoz mikor jött a kitelepítés,mindent otthagyva menekültek Kajdacsra, tudták, hogy őket is vinnék, nem akarták elhagyni az országot,a hazájukat.  Három év után  visszaköltöztek Szakadátra ,a nagypapa beállt a TSZ-be így kaptak egy rossz házat /Kossuth u.131./ Nagyszülei mindig arra  vágytak- vártak, hogy egyszer sikerül visszaköltözni a saját házukba ,sajnos nem lehetett, nagy bánatuk és soha meg nem szűnő fájdalmuk volt,hogy a sok munkájuk kárba veszett. Sorscsapások ezzel nem értek véget, Rézi Néni csak öt éves volt mikor édesapját és édesanyát elvitték Oroszországba, málenkij robotra,szétszakították a családot. Volt olyan falubeli  aki betegsége miatt egy év múlva haza jött, hozták a szomorú hírt ,hogy édesanyja meghalt,soha nem láthatta viszont szeretteit,édesanya nélkül maradt két kisgyermek. Édesapja három év után teljesen legyengülve, csont soványan ért haza. Rézi nénit és testvérét   édesapjuk a nagyszülők segítségével nevelte. Iskolái után a föld, az állatok adtak munkát számára. 1957.05.11.én férjhez ment Kanter Józsefhez, szombaton volt a polgári esküvő amihez még nem vette fel a fehér ruhát, sötétkék kiskosztümben állt az anyakönyvezető elé. Már szombat este volt egy kis mulatság,  ezen csak kevesen a lakodalom előkészítői vettek részt. Akkori szokás szerint vasárnap délután  volt a templomi esküvő, és a lakodalom a szülői háznál/ Kossuth u.131/ . 80-an  családi körben ünnepeltek  ,akkor a családok sokkal népesebbek voltak,sok közeli rokon élt a faluban. 1959.09.01  megszületett György, 1964.08.02. Imre .Életét a háztartás, gyermeknevelés töltötte ki,mire a gyerekek megnőttek nagyszülei megöregedtek, csak bedolgozói állást tudott vállalni ,hogy idős nagyszüleit gondozni tudja. Két évig volt a Gyönki varrodában ,majd fél évig volt munkanélküli segélyen  nyugdíjazásáig. Sajnálatára a családból már alig vannak Szakadáton, meghaltak,vagy elvitte őket az élet máshová ,György fia Budapesten él,Imre  és családja  Szekszárdon,két fia született.  Rézi néni még nagyon aktív,Német nemzetiségi hagyományőrző énekkar tagja 25 éve,idősklub tánccsoportjában "szaki-mamik " szintén lelkesen részt vesz.

 Kívánok mindkettőjüknek jó egészséget.

 Köszönöm a beszélgetést:Takács Józsefné

2016.04.05.

Évek óta nézegetem az elhagyott pincelyukakat, amikor Hőgyész felé járok. Kíváncsi lettem milyen volt a határ a háború körüli időszakban, amikor még élet volt ezeken a domboldalakon. Megkértem Balaskó Mariska nénit, Klambauer János bácsit, Tóth Gyuri bácsit és édesapámat Genszler Pétert mondják el nekem, amire emlékeznek.

 A szőlő nagysága összefüggött a földbirtok nagyságával, volt olyan gazda, akinek négy helyen is volt szőlője,de a legszegényebb ember is arra törekedett, hogy  legyen egy kis földje, amibe szőlőt telepíthet. Gazda mindig a család legidősebb férfi tagja volt.. A falut körbe vették a szőlők, présházak. Az Új hegyen volt 50. Ó hegyen is volt 30. Édesvőlgyben 4.  Riba dűlőben 6.   Bolyás szőlőben 8.   Szénégetőben 15.  Rekettyésben 20. Rudi bácsi tagban 2. Szantal közelében a kereszt alatt volt a Regőlyi Balaskó szőlő, présházzal, lakással, isállóval kb 2 hold területen. Az első és hátsó Szantal között volt 10.  hátsó Szantalnál a Vitézteleknél 7,Csernyéd felé 6. a homokbánya fölött 10. tiszta homokban is megélt a szőlő.  174 szőlőt számoltunk,természetesen ezek nem pontos adatok,az idős emberek emlékezete szerint készült,de ebből is  látni milyen más volt akkor a határ képe. A  fehérre meszelt présházak messziről úgy néztek ki,   mint  egy kis falu. Volt a rekettyésben olyan szőlő, amihez nem volt pince, de a legtöbb helyen földbe vájt pincék voltak, nagyon  kevés volt téglával kirakva. Présházak nagyon változatos képet mutattak, volt ahol csal egy féltetőt tettek a pince fölé, náddal vagy kukorica szárral  fedték be, de voltak nagyon szép,gondozott présházak, legtöbb vert fallal épült, egy emeletes présház is volt  Balaskó Mariska nénéiknek „ még rózsák is voltak,nagyon szép volt,öröm volt ott dolgozni”emlékszik rá Mariska néni.. Az Új hegyen voltak a legrendezettebb sorban a présházak, máshol az egyik előrébb a másik hátrább volt, nem számított ki hová építkezett.  A présház berendezéséhez tartozott a daráló,prés,fakád de volt falazott tégla kád is .A pincékben mindig hátul voltak a nagyobb hordók és elől a kisebbek. A szőlők nagyon gondozottak és tiszták voltak, sok időt töltöttek ott az emberek. Nem lehetett úgy menni a határba, hogy ne találkozzanak valakivel. Azt mondták akkor, nyáron a szőlőhöz, télen a pincéhez mennek.Majdnem mindenhol volt diófa, itt állhattak meg a hűvösbe a lovas vagy tehenes kocsik, de a diófa árnyékában pihentek a kint dolgozók is, az ebéd utáni pihenő nem maradhatott el, széna kötegre pokrócot terítettek és arra feküdtek. Szőlőket ribizli és egres bokrok szegélyezték,az őszirózsa is mindenhol megtalálható volt. Ott nevelték fel a kiscsibéket, nagyon gyorsan nőtt a baromfi a szőlő kőzött. Tóth Gyuri bácsinak fiatal legényként mindennapi feladata volt a baromfi bezárása. Nagyon sok gyümölcsfát ültettek az emberek. Édes völgyben volt Wirth József kántor-tanító szőlője ,nála volt a legtöbb fajta gyümölcs. Schellenbergerék Törökországból füge cserjét hoztak, ami soha nem tudott beérni, mert a gyerekek hamarabb megtalálták. Volt fehér cseresznye,hólyag meggy ma már nincs  ilyen fa a faluban.  Mivel a szőlőkben voltak a gyümölcsfák, sokszor ott is főzték a lekvárt üstben, vagy szárították a gyümölcsöt. Schellenbergeréknek gyümölcsszárító kemencéjük is volt. Egy méter széles, négy méter hosszú kis kemence, aminek közepén egy fektetett kémény melletti rácsokon száradt a gyümölcs.  Hőgyészi piacra sokan vittek aszalt gyümölcsöt eladni, így jutottak egy kis keresethez. A lányok és fiatalasszonyok dolgoztak a földeken, az idősebbek főztek és vigyáztak a gyerekekre. Az egész határt kézzel művelték, a szőlő mindig adott munkát. Metszés, kapálás, kacsozás az asszonyok dolga volt. Permetezéshez esővizet fogtak fel, kékkő és mész keverékével általában háromszor permeteztek egy évben, ezt a munkát a férfiak végezték. Eleinte csak Otelló és Noha szőlő volt később telepítettek Piros szlankát, Kadarkát és Rizlinget. Aki kint dolgozott a szőlőbe annak legtöbbször kivitték a háznál készült ebédet,sokszor az ételhordás a gyerekek feladata volt, így ők is jól ismerték a határt, tudták hol mikor érik a gyümölcs, hol lehet vadgalamb vagy veréb fészket találni. Szüret nagy családi esemény volt, ilyenkor az egész rokonság összejött. Tóth Gyuri bácsi szívesen emlékszik ezekre, a szüretekre, édesapja birkát vágott , ő is főzte meg. Gyuri bácsi tőle tanult meg pörköltet készíteni, büszke rá, hogy még az asszonyok sem tudják olyan finoman elkészíteni, ahogy ő. Két kocsma volt a faluba, adót akkor is kellett fizetni, a szegény emberek eladták nekik a színlevet, így jutottak egy kis pénzhez,hogy nekik is legyen boruk, vizet töltöttek a maradékhoz, hagyták forrni, azt itta a család. Jó édes volt a szőlő, cukrot nem használtak a bor készítéséhez, igaz nem is volt rá pénz. Attól nem kellett félni attól,hogy megromlik a bor ,monda Klambauer János bácsi, nem volt  rá ideje, hamarabb elfogyott, János bácsi arra is emlékszik, édesanyja  elbeszéléséből ,hogy a nagymamának a kilátókörül is volt szőlője, volt arra kb  14.  A Szantali kútból hordták a vizet a permetezéshez. Pincelyukak úgy voltak kialakítva, hogy egy kis szoba is volt benne,mikor már nem tudta özvegy nagyanyja művelni, fák nőttek ott,ahogy a többi szőlőn is, ez a terület ma erdő.   A falunak volt egy nagyon jó rezes bandája. Fényképen felsősorban balról Feith Ádám,Nickl György,Krémer Pál,Horter Vince,Schönfeld János/Hőgyész/ alsósorban balról László Antal,Genszler János/Szakadát/, Márton Ferenc karmester/Hőgyész/ Müller János, Klambauer Mátyás és Staudt Boldizsár látható. Háború előtt nagyon jó szüreti bálokat rendeztek,  farsankor a kocsmákban tartották a bált demásnap a pincékben folytatták a mulatást. Sokszor összejöttek  az emberek a présházakban egy kis beszélgetésre, mulatozásra ,azt mondják az idősebbek akkor boldogabbak voltak az emberek,Nem volt ez a nagy rohanás,nem hajszolták az anyagi javakat és ezért tudtak boldogabban elégedettebben élni.. 1945-46.-ban elkobozták a szőlőket a sváboktól, Klambauer János bácsiéknak is el kellett hagyniuk a falut de sikerült vissza jönniük és újra megkapták a szőlőjüket. Sajnos, akik addig művelték nem értettek hozzá, nem tudták, hogy a szőlőnek cseléd kell és nem gazda, tönkre ment,sok időbe tellett amíg újra termőre fordult. A TSZ 1961.-ben kisajátította és felszántatta, így János bácsiéktól ugyanazt a szőlőt kétszer vették el. Balaskó Mariska néniéktől is elvették ,később olyan állapotban kapták vissza, hogy ki kellett vágni .Tóth Gyuri bácsitól a TSZ alakulása után vették el a, csak a pincét, présházat hagyták meg, arra szőlő nélkül nem volt szükség,két nagy téglázott pince volt  egy szobás présház, lebontotta, a pincét beszakította, ma már a nyoma sem látszik. Olyan törvényeket hoztak, amivel rákényszeríttették az embereket, hogy a szőlőket kivágják, helyüket felszántsák. Mára nem maradt más  mint pár elárvult lyuk a Czigler tanya fölött.
Szerették volna kb 20-an újra éleszteni ezt a szőlő és présházsort. 1987.-ben kérelmet adtak be a TSZ. Vezetőséghez, hogy az Édesvölgyel szemben kaphassanak egy kis földterületet, senki nem akart nagy szőlőt. Sajnos olyan árat kértek érte, hogy ne lehessen megvenni,  így akadályozták meg, hogy Berényben újra éledjen egy hagyomány. Pedig a közös munka és szórakozás közelebb viszi egymáshoz az embereket. Nemcsak a szőlők vesztek el annál sokkal fontosabb dolgok, egy összetartó közösség.