Évek óta nézegetem az elhagyott pincelyukakat, amikor Hőgyész felé járok. Kíváncsi lettem milyen volt a határ a háború körüli időszakban, amikor még élet volt ezeken a domboldalakon. Megkértem Balaskó Mariska nénit, Klambauer János bácsit, Tóth Gyuri bácsit és édesapámat Genszler Pétert mondják el nekem, amire emlékeznek.

 A szőlő nagysága összefüggött a földbirtok nagyságával, volt olyan gazda, akinek négy helyen is volt szőlője,de a legszegényebb ember is arra törekedett, hogy  legyen egy kis földje, amibe szőlőt telepíthet. Gazda mindig a család legidősebb férfi tagja volt.. A falut körbe vették a szőlők, présházak. Az Új hegyen volt 50. Ó hegyen is volt 30. Édesvőlgyben 4.  Riba dűlőben 6.   Bolyás szőlőben 8.   Szénégetőben 15.  Rekettyésben 20. Rudi bácsi tagban 2. Szantal közelében a kereszt alatt volt a Regőlyi Balaskó szőlő, présházzal, lakással, isállóval kb 2 hold területen. Az első és hátsó Szantal között volt 10.  hátsó Szantalnál a Vitézteleknél 7,Csernyéd felé 6. a homokbánya fölött 10. tiszta homokban is megélt a szőlő.  174 szőlőt számoltunk,természetesen ezek nem pontos adatok,az idős emberek emlékezete szerint készült,de ebből is  látni milyen más volt akkor a határ képe. A  fehérre meszelt présházak messziről úgy néztek ki,   mint  egy kis falu. Volt a rekettyésben olyan szőlő, amihez nem volt pince, de a legtöbb helyen földbe vájt pincék voltak, nagyon  kevés volt téglával kirakva. Présházak nagyon változatos képet mutattak, volt ahol csal egy féltetőt tettek a pince fölé, náddal vagy kukorica szárral  fedték be, de voltak nagyon szép,gondozott présházak, legtöbb vert fallal épült, egy emeletes présház is volt  Balaskó Mariska nénéiknek „ még rózsák is voltak,nagyon szép volt,öröm volt ott dolgozni”emlékszik rá Mariska néni.. Az Új hegyen voltak a legrendezettebb sorban a présházak, máshol az egyik előrébb a másik hátrább volt, nem számított ki hová építkezett.  A présház berendezéséhez tartozott a daráló,prés,fakád de volt falazott tégla kád is .A pincékben mindig hátul voltak a nagyobb hordók és elől a kisebbek. A szőlők nagyon gondozottak és tiszták voltak, sok időt töltöttek ott az emberek. Nem lehetett úgy menni a határba, hogy ne találkozzanak valakivel. Azt mondták akkor, nyáron a szőlőhöz, télen a pincéhez mennek.Majdnem mindenhol volt diófa, itt állhattak meg a hűvösbe a lovas vagy tehenes kocsik, de a diófa árnyékában pihentek a kint dolgozók is, az ebéd utáni pihenő nem maradhatott el, széna kötegre pokrócot terítettek és arra feküdtek. Szőlőket ribizli és egres bokrok szegélyezték,az őszirózsa is mindenhol megtalálható volt. Ott nevelték fel a kiscsibéket, nagyon gyorsan nőtt a baromfi a szőlő kőzött. Tóth Gyuri bácsinak fiatal legényként mindennapi feladata volt a baromfi bezárása. Nagyon sok gyümölcsfát ültettek az emberek. Édes völgyben volt Wirth József kántor-tanító szőlője ,nála volt a legtöbb fajta gyümölcs. Schellenbergerék Törökországból füge cserjét hoztak, ami soha nem tudott beérni, mert a gyerekek hamarabb megtalálták. Volt fehér cseresznye,hólyag meggy ma már nincs  ilyen fa a faluban.  Mivel a szőlőkben voltak a gyümölcsfák, sokszor ott is főzték a lekvárt üstben, vagy szárították a gyümölcsöt. Schellenbergeréknek gyümölcsszárító kemencéjük is volt. Egy méter széles, négy méter hosszú kis kemence, aminek közepén egy fektetett kémény melletti rácsokon száradt a gyümölcs.  Hőgyészi piacra sokan vittek aszalt gyümölcsöt eladni, így jutottak egy kis keresethez. A lányok és fiatalasszonyok dolgoztak a földeken, az idősebbek főztek és vigyáztak a gyerekekre. Az egész határt kézzel művelték, a szőlő mindig adott munkát. Metszés, kapálás, kacsozás az asszonyok dolga volt. Permetezéshez esővizet fogtak fel, kékkő és mész keverékével általában háromszor permeteztek egy évben, ezt a munkát a férfiak végezték. Eleinte csak Otelló és Noha szőlő volt később telepítettek Piros szlankát, Kadarkát és Rizlinget. Aki kint dolgozott a szőlőbe annak legtöbbször kivitték a háznál készült ebédet,sokszor az ételhordás a gyerekek feladata volt, így ők is jól ismerték a határt, tudták hol mikor érik a gyümölcs, hol lehet vadgalamb vagy veréb fészket találni. Szüret nagy családi esemény volt, ilyenkor az egész rokonság összejött. Tóth Gyuri bácsi szívesen emlékszik ezekre, a szüretekre, édesapja birkát vágott , ő is főzte meg. Gyuri bácsi tőle tanult meg pörköltet készíteni, büszke rá, hogy még az asszonyok sem tudják olyan finoman elkészíteni, ahogy ő. Két kocsma volt a faluba, adót akkor is kellett fizetni, a szegény emberek eladták nekik a színlevet, így jutottak egy kis pénzhez,hogy nekik is legyen boruk, vizet töltöttek a maradékhoz, hagyták forrni, azt itta a család. Jó édes volt a szőlő, cukrot nem használtak a bor készítéséhez, igaz nem is volt rá pénz. Attól nem kellett félni attól,hogy megromlik a bor ,monda Klambauer János bácsi, nem volt  rá ideje, hamarabb elfogyott, János bácsi arra is emlékszik, édesanyja  elbeszéléséből ,hogy a nagymamának a kilátókörül is volt szőlője, volt arra kb  14.  A Szantali kútból hordták a vizet a permetezéshez. Pincelyukak úgy voltak kialakítva, hogy egy kis szoba is volt benne,mikor már nem tudta özvegy nagyanyja művelni, fák nőttek ott,ahogy a többi szőlőn is, ez a terület ma erdő.   A falunak volt egy nagyon jó rezes bandája. Fényképen felsősorban balról Feith Ádám,Nickl György,Krémer Pál,Horter Vince,Schönfeld János/Hőgyész/ alsósorban balról László Antal,Genszler János/Szakadát/, Márton Ferenc karmester/Hőgyész/ Müller János, Klambauer Mátyás és Staudt Boldizsár látható. Háború előtt nagyon jó szüreti bálokat rendeztek,  farsankor a kocsmákban tartották a bált demásnap a pincékben folytatták a mulatást. Sokszor összejöttek  az emberek a présházakban egy kis beszélgetésre, mulatozásra ,azt mondják az idősebbek akkor boldogabbak voltak az emberek,Nem volt ez a nagy rohanás,nem hajszolták az anyagi javakat és ezért tudtak boldogabban elégedettebben élni.. 1945-46.-ban elkobozták a szőlőket a sváboktól, Klambauer János bácsiéknak is el kellett hagyniuk a falut de sikerült vissza jönniük és újra megkapták a szőlőjüket. Sajnos, akik addig művelték nem értettek hozzá, nem tudták, hogy a szőlőnek cseléd kell és nem gazda, tönkre ment,sok időbe tellett amíg újra termőre fordult. A TSZ 1961.-ben kisajátította és felszántatta, így János bácsiéktól ugyanazt a szőlőt kétszer vették el. Balaskó Mariska néniéktől is elvették ,később olyan állapotban kapták vissza, hogy ki kellett vágni .Tóth Gyuri bácsitól a TSZ alakulása után vették el a, csak a pincét, présházat hagyták meg, arra szőlő nélkül nem volt szükség,két nagy téglázott pince volt  egy szobás présház, lebontotta, a pincét beszakította, ma már a nyoma sem látszik. Olyan törvényeket hoztak, amivel rákényszeríttették az embereket, hogy a szőlőket kivágják, helyüket felszántsák. Mára nem maradt más  mint pár elárvult lyuk a Czigler tanya fölött.
Szerették volna kb 20-an újra éleszteni ezt a szőlő és présházsort. 1987.-ben kérelmet adtak be a TSZ. Vezetőséghez, hogy az Édesvölgyel szemben kaphassanak egy kis földterületet, senki nem akart nagy szőlőt. Sajnos olyan árat kértek érte, hogy ne lehessen megvenni,  így akadályozták meg, hogy Berényben újra éledjen egy hagyomány. Pedig a közös munka és szórakozás közelebb viszi egymáshoz az embereket. Nemcsak a szőlők vesztek el annál sokkal fontosabb dolgok, egy összetartó közösség.