"Nem csak a húsz éveseké a világ" énekeli  Araczki László .Mi is tudunk mulatni,vidámak lenni akik már rég elmúltunk húsz évesek,ezt bizonyította az a művelődési házban tartott  farsangi bál, amire egy kis vidám műsorral készültünk vendégeink és a magunk szórakoztatására a berényi  idősklub szervezésében.  Hogy ,színesebb legyen ez a rendezvény Ozoráról és Szakadátról is  érkeztek vendégek. 

Szakadátról  jó kedvvel, és  egy nagy tortával érkeztek,köszönjük a készítőknek ezt a különlegesen szép és finom tortát amivel megédesítették ezt a napot.,vidámság fokozására egy  életképet mutattak be,és vicceket mondtak   nagy sikerrel.














Ozorai vendégeink a farsangi hangulathoz híven, finom farsangi fánkkal érkeztek , és olyan dalokkal örvendeztettek meg bennünket  amit már csak az idősebb generáció énekel,pedig valamikor ezeket minden  fiatal tudta ,nagyon jó volt hallgatni,nosztalgiázni és egy kicsit velük dúdolni. Az előadásokkal nem ért véget sem a mulatság sem a jókedv ,Kiss András  húzta a talpalávalót ,  a jelenlevők elfeledve kort,betegséget vidáman táncoltak,mulattak. Én nagyon jól éreztem magam  ezen a farsangi bálon, és ezt megelőző próbákon is.  Vidám ,jó hangulatban  készültünk ,köszönet érte az idős klub dolgozóinak akik  nagy lelkesedéssel ,és biztatással segítettek hozzá egy felejthetetlen naphoz. Remélem vendégeink számára is épp olyan szép és maradandó emlék lesz a 2017.es  Berényi farsangi bál, mint nekünk.

’46

Este van, kopogtatnak,
hangzik a parancs:egy órát kapnak.
De ki az, kinek a szavától rengett meg az ég?
A szomszéd öreg Pali bá’ volt, ismertem már rég.
Apám jó barátja, ivócimborája
Nekem mindig cukorkát rejtett kabátja.

Most látom, szeme könnyes.
Mondogatja, nem ő a vétkes.
Ez a parancs, ki ellenszegül, sorsa kétes.

De rá már senki nem figyel, a levegő megfagyott.
Hol egy boldog család volt,
 ez a mondat egy mély krátert hagyott.

Apámra nézek, arca kemény, dühös
és mégisvan benne szánalom.
Nézem, furcsállom.
Hogy lehet a jól ismert arc ennyire idegen?
Ilyen, ha a férfi szomorú teljes lényében.

Pillantásom anyámra vándorol, arcán bánat.
Tudom, mi jár a fejében.Mit vigyünk el?
Majd felhők gyűlnek szomorú szemében.
Mit kell itt hagyni hely szűkében?

-A porcelánt vinni kell, mindenképp
bárhol is kell, vasárnap teríték.
A díszpárnákat is vinni kell,
majd 100 évesek, a dédi varrta őket,
de tollat még mindig nem hagynak el.
Meg a fali szőttes, ami a hozománya volt,
ha itt hagyná, a becsületén esne folt.

Kapkodva az anyám így pakolt, a táska tele,
Majd hirtelen felsikolt.

Futok be hozzá, a szekrény előtt találom.
Kezében ünnepi ruha, mit áztat könnyei zápora.

A ruha az a gyönyörű népviselet
mit az ember fel csak akkor vehet,
ha ünnep, búcsú vagy mise van
meg a tükör előtt néha titokban.

Múltunk egy ősi darabja.
Az enyém alig egy éves,                                                      
cifra, tarka, legényes.
Húgomét a Mari néni most varrja.
Ámul is ám rajta a falu apraja nagyja.

Ez mire a legbüszkébbek vagyunk,
most ebből lett gondunk s bajunk.

Mert mit számít hogy mióta él itt ez a nép?
Hogy minket a hatalom ugyanúgy szaggat, tép?
Hogy mi is örülünk ha hazaérünk…

Haza. Hisz hol lesz most a hazánk?
El kell hagynunk az egyetlen hazát mit ismerünk,
mert más a nyelvünk s a nevünk.

Nem kérek mást csak hogy te is lásd                


Bűnünk nincs csak a származás.
Ami történt, arról nem tehetünk.
Az a német nem egy velünk.


De e döntés ellen nem tehetünk
Innen most már el kell mennünk.
50 kiló fejenként. Ebbe férjen bele egy Élet.
Nagyapáink munkája így hát a semmivé lett.

Viszlát ház, viszlát szoba.
Viszlát Dunántúl kis faluja.
Igaz köztünk lesznek határok, kerítések
De álmaimban édes Magyarország,
álmaimban mindig visszatérek.

Réti Levent   10/C

2016.05.22.

A Diósberényi  Német Nemzetiségi Önkormányzat emléktáblát állított a 1946-48 között vagyonuktól megfosztott ,hazájukból elűzött 567 diósberényi német nemzetiségű lakosok emlékére. "Isten veled hazánk"
A Diósberényi Német Nemzetiségi  önkormányzat emléktáblát állított a 12 "Málenkij robotra"elhurcolt diósberényi lakosok emlékére."Egyetlen bűnük a származásuk volt"
2017.február 25. 14 óra.      Diósberényi temetőben felállított  két  emléktábla avató és koszorúzási ünnepségére hívtak,sokan voltunk,sokan akik nem akarják elfelejteni azt a bűnt amit az ártatlan emberek, a falu ellen elkövettek. Emlékezzünk ! 567 embert elűztek otthonaikból, többet mint ahányan ma itt élünk,az itt maradott svábok jogfosztottak lettek akiknek nem volt hazájuk,a politikusok döntöttek,az ártatlanok szenvedtek. Vajon mit éreztek azok az emberek,akiknek egy élet munkáját egy batyuba kellet összecsomagolni? ennyit vihettek magukkal,sokuknak végig kellett nézni ahogy mások veszik birtokba javaikat míg őket embertelen körülmények közé kényszerítették addig, míg jött a vagon ami végleg elvitte hazájából. A fájdalom, a tehetetlenség, a bizonytalan jövő ,hogy lehetett ezt elviselni ? kérdezem ,mi most  mit éreznék ilyen  helyzetben?. Háborút nem ők akarták,nem ők akarták fiaikat,férjeiket,édesapjukat elveszíteni,belekényszerítették őket,és utána mégis őket büntették,ártatlanul bűnhődni az a legnagyobb büntetés. 1945-ben  12 diósberényi fiatalt  elhurcoltak
 Oroszországba,azt mondják szerencsések vagyunk mert az akkori bírónak, Horn Antalnak volt bátorsága értesíteni az embereket,akik szaladtak,menekültek  mielőtt bekerítették a falut. De vajon az a 12 család akinek szeretteiről évekig semmit nem tudtak ,hogy élték ezt át? azok a családok akikhez nem tértek haza az elhurcoltak? azok a gyerekek akik apa nélkül nőttek fel mert az erős édesapjukat,a család támaszát elvette az orosz bánya,az éhség a betegség?   Az ünnepségen Wilhelm János  alpolgármester és mint a  német nemzetiségi önkormányzat képviselője köszöntötte az egybegyűlteket,  Szabó József esperes megáldotta az emléktáblákat,Tillmann András László polgármester ünnepi beszéddel emlékezett  a kitelepítettekre és az elhurcoltakra.  Manhalt Zoltán a német nemzetiségi önkormányzat,Tillmann András László polgármester az önkormányzat,Zei Ramóna a
nemzetiségi óvoda,Genszler László és Genszler Andrea a helyi vállalkozók egyesülete nevében koszorút ,családtagok,ismerősök virágokat helyeztek el az emlékműnél. A koszorúzásnál két kisgyermek  Manhalt Lisa és Reining Máté segédkezett.  A szakadáti német hagyományőrző kórus műsorával zárult a megemlékezés a temetőben.  Az ünnepség a művelődési házban folytatódott. Könyvtári estékre meghívott Havasi János Oroszországban,a bányák,a barakkok környékén  forgatott kisfilmét ,valamint  az Orosz bányákat megjárt, azt a szenvedést túlélő három szakadáti asszony kisfilmjét,emlékezéseiket  láthattuk azokról a kegyetlen évekről. A filmvetítést követően egy kis harapnivalóval és kötetlen beszélgetéssel zárult  a megemlékezés.

 Emlékezzünk! Emlékezzünk és imádkozzunk,hogy ez soha ne történhessen meg újra!