Múltidéző

Volt egyszer egy Szantal tánccsoport VI.

2006.

2016. november 04. - Takácsné
  1. február 25.  Az idei első fellépés a bajor táncunkkal német kisebbségi találkozón,

    x_-2005.jpgSzekszárdról és Hőgyészről is jöttek énekkarok. Március 19. Ma végigvettük a Somogyi botost, szép, már csak gyakorolni kell de azt nagyon. Elkezdtünk egy új német  táncot, neve még nincs de ez is mozgalmas, kíváncsiak vagyunk a végére.   Április 29. Ismét jönnek az Erdélyiek. Ez a fogadás kicsit balul sikerült, de azért most is nagyon vártuk őket. Sajnos az idén nem jöttek olyan sokan, mint eddig.  Szombaton Rosta János főzött vacsorát, finom volt, utána bál volt hajnalig. Vasárnap kint a Szantalban próbáltunk, kijöttek a vendégeink és több berényi is, így legalább látták a táncot, sajnos az idő ellenünk dolgozott, szépen elmosta a majálist, esett az eső egész nap. Ki sem tudtunk menni a Szantalba, ígyx_2016.jpg a művelődési házban tartottuk meg a műsort. Itt volt a Hőgyészi német tánccsoport, nagyon ügyesek voltak,
     Ők nem ma kezdték. A most alakult Kalaznói tánccsoport is fellépett,  most debütáltak, ez volt az elsx_2016_2.jpgő fellépésük, érdekes volt, mert nem a megszokott néptáncot adták elő. Mi is megmutattuk az új táncot, kicsit kicsi volt a színpad, de azért sikerült. Tetszett a közönségnek. Még sokat kell próbálni. Délután táncház és este újra buli volt, a Sarki kocsmában discós bál, szintén hajnalig, ez is jó volt. Reggel 7 körül újra szomorú búcsúzkodás, most is nehezen váltunk, de reméljük, nem gördül akadály elénk és mi is, ki tudunk menni. Kár lenne, ha nem találkoznánk többet, hisz igen erős barátságok kötődtek az Erdélyiek és köztünk.  Május 12. Elkezdtünk egy másik táncot tanulni. Árpi vendégtanárt hozott, ez egy német /sváb/tánc lesz, még nincs neve de, azért írok róla. A tanár egy fiatal nő Jókai Anna. Ez a tánc a polkára épül, még elég bután járjuk de ez az első próbán még nem bűn. Majd a végén reméljük ez is szép és jó lesz. Második próbán Árpival gyakoroltuk az új sváb táncot, harmadik próbán Andreával végigvettük az egész koreográfiát. Vagy egyszerűbb a tánc, vagy nekünk jobb az érzékünk hozzá,nem tudom, de ezt tanultuk meg  a leghamarabb. Nagyon jó tánc, szép, mozgalmas, px_2016.JPGörgős, amit mi szeretünk. Most már csak gyakorolni kell, de azt nagyon. Reméljük a közönségnek is, tetszik majd.  Június 11. Varsádi falunap
    . Fellépünk a Berzencei botos-üveges tánccal. Ez aránylag elég jól sikerült, bár még hagy kívánnivalót maga után, gyakorolni kell, nagyon. Előadtuk az új svábot, bár ne tettük volna. Ekkora égés még nem volt,a tavalyi Szakadáti vagy Gyönki ehhez képest semmi volt, mindenki másképp csinálta. Ezt még nagyon –nagyon gyakorolni kell. TANULSÁG: Ne akarjunk többet mutatni, mint amennyit biztosan tudunk. Inkább a régit ötször jól, mint az újat rosszul(szerintem),legközelebb jobb lesz, ígérem, de azért fel a fejjel és menni fog. Vannak új -régi táncosok Manuéla Fritsch Patai Gábor párja, Feth Anikó Illés Renáta párja, Kalaznói Kovács Mónika   Schlégel Andrea párja lett. Sajnos Farkas Tamás itt hagyott bennünket, Hajni még talán marad. Július 8. Szakadáti falunap."na ez már döfi " határozottan jól sikerült a sváb és a somogyi is nagyon jó lett. Gyakoroltuk is sokat de nem szabad elbízni magunkat, mert abból baj lehet. Augusztus 5. Dúzsi falunap. Hát lett is baj! Most is hibáztunk a polkával, valahogy nem megy ez a tánc, pedig tetszik nekünk, talán túl hamar hagyott magunkra Andi és nem tudjuk szépen kigyakorolni, ha máshogy kell felállni a színpadra, már belegabalyodunk. Talán Udvariban sikerülni fog,a somogyi az jó volt, csak sajnos az egyik táncosunk majdnem elesett mert nagyon csúszós volt a színpad de azért jól sikerült mert tudtunk javítani. Augusztus12. Udvari falunap. A két svábtáncot adtuk elő, most jól sikerült bár a körülmények nem voltak a legrózsásabbak. Nem hibáztunk a polkával sem, a bajor pedig egyenesen nagyon jól sikerült.  Október 14. Idősek napja Diósberényben. Kifejezetten a polkát és a bajort kérték tőlünk. Sikerült, ügyesek voltunk, ennek örömére még a somogyit is eljártuk. Nem volt hibánk egyik táncban sem. A közönség is örült a ráadásnak, Árpi járt még szólóban két táncot, annak is nagy sikere volt. November4. Búcsúbált megnyitottuk a Palotással.x_2005_11_bucsu.jpg Volt egy új párunk, mármint a Palotást még nem táncolták, Schlégel Andrea és Kovács Mónika ügyesen debütáltak és mi is jól adtuk elő, a keringő is jól sikerült. Van egy új táncosunk Cserni Nikolett, Ő fiatal talán megszereti a néptáncot és marad a csoportban.  November 18. Hőgyészen Erzsébet és Katalin bál. A Palotást és két német táncot adtunk elő. Bár eléggé csúszott a színpad de azért sikerült a fellépés,talán apróbb hibák voltak ,de azt csak az tudta aki hibázott,még mi sem vettük észre nemhogy a közönség. Majdcsak sikerül egyszer teljesen hibátlanul, de nem vagyunk és nem is leszünk PROFIK, csak talán egyre ügyesebb AMATŐRÖK. December 23. Falukarácsony. Az újesztendővel léptünk fel. Hát hibáztunk megint, bár csak számolási hiba volt, de hiba.  Persze már a próbák sem olyanok, mint szoktak lenni, lehet, hogy a télnek tudható be, vagy a disznóvágásoknak? Nem tudom de elég gyatrák, pedig nem kéne abbahagyni, most mikor már messzebb is eljutottunk, mint a falú határa. Szeretnék még sokat írni ebbe a naplóba! Van még sok lap benne! még újat is veszek ha kell, csak ne hagyjuk abba, jó! Hisz olyan szép! Olyan jó érzés mikor tapsolnak! Nem?  2006-2007. Szilveszter Újra itt a szilveszter, újra buli. Fergeteges volt, talán több is lesz még. Elég mozgalmas évet hagytunk magunk mögött. Voltak gyatra fellépések és nagyon jó is akadt. Nem vagyunk profik de, mindent megteszünk hogy azért majdnem olyan jók legyünk, de csak majdnem. Szóval jó, nagyon jó volt a buli. Hagyományokhoz híven batyus jellegű,  magunk csináltuk a zenét, ami szuper volt. Még több ilyent kívánok a csapatnak, és az idén is sok-sok fellépést, jó fellépést. És egészséget minden egyes tagnak és a falu lakóinak  is.021.jpg

                                             

                                                                                                                      Folytatom:Anka Péterné

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7911931179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása