Bizonyára sokan emlékeznek Mim Imrére, Diósberény plébánosára. Én még gyerek voltam amikor meghalt,épp bérmálás előtt,de a mai napig tisztán emlékszem rá. Pár kép megörökítette milyen ember,milyen pap volt,az  ártatlan gyermeki arcokra kiülő tisztelet,szeretet mindent elmondott róla. Testvérét Váradi Jakabnét szintén sokan ismerik,tisztelik és szeretik ,sok éven keresztül állt a Diósberényi egyház és a hívők szolgálatában. Köszönettel tartozunk neki,hogy megosztotta velünk testvére,családja életútját,így újra emlékezhetünk szeretett plébánosunkra.  Köszönetet mondok Mári néni lányának, Tillmann
Jánosné Váradi Évának  aki lejegyezte édesanyja szavait ezzel lehetővé tette számunkra ,hogy jobban megismerjünk egy embert ,egy papot és ,hogy ne felejtsük el mit jelentett Diósberénynek a munkája.

Ahogy én emlékszem a bátyámra !

Nagy családból származtunk. Édesapám kovácsmester volt, édesanyánk jómódú parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot. Tízen voltunk testvérek, én voltam alegkisebb. Imre bátyám az ötödik volt közülünk. Baranya megyében, Hercegszentmártonban született, 1917 november 4-én. Mikor én születtem, a bátyám már a Ciszterci Rend Bajai III. Béla Reálgimnáziumának tanulója volt. 1938-ban érettségizett. (Az ellátásért nem kellett fizetni) Teljes ellátást kapott a nővéreknél a kolostorban, ezért minden reggel a szentmisén ministrált.  A nővérek nagyon szerették. Édesanyánk néha meglátogatta, és én is vele mehettem. Egyszer a nővéremmel voltunk, ezt egy fotó is tanúsítja. 
 Érettségi után jelentkezett Pécsre a teológiára, és fel is vették. Édesanyámmal többször meglátogattuk. Teológusként ismerkedett meg egy bátaszéki családdal, akiknek nem volt gyerekük és anyagilag jól álltak. Olyan fiút kerestek, akin segíteni tudnak, és így a bátyámra esett a választásuk, mivel nagy családból származott. Nagyon sokat köszönhetett nekik, mert mindenben segítették. Még olyat is kapott, amire nem volt szüksége, például fényképezőgépet. Nagyon szeretett fotózni, ami a negyvenes években nagy dolognak számított. A nyári szünidőben mindig náluk töltött pár napot. Engem és a nővéremet is elvitt hozzájuk, nagyon rendes emberek voltak. 1943-ban pappá szentelte Virág Ferenc pécsi püspök. Első szentmiséjét természetesen kis szülőfalunkban celebrálta. Az akkori a plébános, Laczfy Emil, erre időzítette az elsőáldozást, emiatt én egy évvel korábban lehettem elsőáldozó./ Képek is készültek róla/. A püspök atya Aparhantra helyezte káplánnak. Gártner Elek lett a főnöke, akivel nagyon jól megértették egymást. Itt kezdte el a méhészkedést és a selyemhernyó-tenyésztést. Egy öreg motort is vett magának. Néha-néha meglátogattuk, csak akkoriban még körülményes volt az utazás. Közben jött a háború. 1946-ban tizenkét éves voltam, mikor elvitt magához és az 1946-57-es tanévet a bonyhádi irgalmas nővérek Immaculata Intézete Római Katolikus Polgári Leányiskolájában, a zárdában végeztem.

                                                                                                                                Folytatom: