Sokat változott a Nagy utca is, bár nem került annyi ház lebontásra, mint a Rákóczi utcában de azért itt is vannak foghíjas házhelyek. Volt az utcában tejcsarnok, ami meghatározója volt a falusi életnek, mert egy kis közösséget alkottak a csarnokba járó tehenes gazdák. Itt készített sajtot Frieder Adalbert sajtmester, és 2-3 asszonynak is adott munkát a tej feldolgozása. Volt két kovácsműhely, Siebert Mihályé és Eibeck Gáspáré. Nagy utcában volt Reitzi Terenc vegyesboltja, amit később Váradi Jakab és Heil Márton is vezetett, de itt dolgozott Boda nevű suszter is és a mellette levő szobában volt Oszbachék boltja, amit később Rittlinger József borbélyműhelynek használt. A sarokpadra a bejárattal szemben álló tükrökre, a vaskályhára, az olajos padlóra és a fa borbélytáskára még én is emlékszem. Ebben az utcában állt Léczék gőzmalma, ami az államosítás után már nem őrölt több gabonát, mert a gépeket tönkretették. Sokáig a helyi TSZ raktárnak használta. Ezeket, az épületeket már mind lebontották, és régen nem készítettek annyi fényképet így lassan feledésbe merülnek. Ma sok idős és egyedül álló ember él ebben az utcában, de vannak fiatalok és gyerekek is, akik még évekig egy kis elevenséget, szint hoznak a csendes utcába.