Amri néniék, több mint egy hónapos utazás után megérkeztek a végállomásra, Donyec medencében található Vorosilovkába (Sachta Vorosilova, Ukrajna).láger szám1602. Az autóról leszállva már csak húzni tudták a batyujukat a hóban, olyan gyengék voltak. A szögesdróttal körülvett táborba értek, aki elég bátor volt az már útközben megszökött, innen már élve nem lehetett elmenni. Először a fertőtlenítőbe mentek, itt meztelenre kellet vetkőzni, nagyon szégyellték magukat, soha nem mutatkoztak mások előtt ruhátlanul, nem is nagyon akartak engedelmeskedni a parancsnak. Aki legelöl állt arról a női fegyőr le akarta rántani a szoknyát, ekkor már belátták, hogy nem tehenek mást, engedelmeskedni, muszáj. A fertőtlenítéstől még meleg volt a ruha mikor visszakapták, ezután megmutatták a helyet, amiben évekig annyi fájdalmat, szenvedést, betegséget és halált éltek át. A tábor egész új volt, nedves nyersfából épült, hosszú folyosó mindkét oldaláról nyíltak a termek, emeletes fapriccseken kívül nem volt bent más, egy helységben 30 ember fért el, férfiak és nők elkülönítve. Azon aludtak és azzal takaróztak, amit magukkal hoztak. A barakk külső oldalán volt a WC, az ülőke olyan volt, mint egy keskeny pad, szokatlan volt, eleinte féltek, hogy beleesnek, mégis örömet jelentet a marhavagonok körülményei után. Az udvaron volt a zuhanyzó. A háló helységek mellett volt a konyha és az ebédlő, Oroszok hozták az élelmet és a vizet de, rabok dolgoztak, főztek a konyhán. Elosztották az embereket, konyhán, fatelepen, kolhozban és a bányában kaptak munkát, sorba állították őket, és csak rámutattak valakire, már mondták is hol fog dolgozni, nem tudni mi alapján válogattak. Aki felszínen dolgozott 60 dkg fekete polyvás téglaszerű kenyeret kapott egy napra, aki lent volt a bányában az 120 dkg-ot és cukrot, ezt lekellet beosztania. A föld alatt, kenyér, cukor és víz volt a menü, minden nap, heteken, hónapokon, éveken keresztül. A lágerben, reggel megkapták a kenyéradagot és teát, valamilyen krémet, májkrémhez hasonlított de ki tudja, miből készülhetett, Ebéd, vagy vacsora a műszaktól függően volt, agyagtányérban mindenkinek a kiadagolt leves. Ha savanyú káposztából készítették annak még volt valami íze és egy kis erőt is adott, de amikor zöldparadicsom, uborka és sokszor állatoknak való répa úszkált a lében az sem tápláló se jó nem volt, de olyan éhesek voltak, hogy már nem számított milyen íze van, csak valami legyen a gyomrukban. Húst egész ottlétük alatt nem kaptak, néha volt egy kis ruszli /pácolt hal/ . Amri néni kis étkű volt, őt nem gyötörte annyira az éhség, falubeli Schmidt Györgyné egy kétgyermekes családanya is velük volt, sokszor kisegítette egy kis kenyérrel,nagyon összetartottak, /hazaérkezésük után még a gyerekei is hálásak voltak ezért a segítségért/, sajnos Léna nem élte meg a hazautazást. Testvére Khádi a fatelepre került, ott volt a legrosszabb, nagy hidegben, hóban, csontig fagyva félcipőbe dolgoztak. Aki a kolhozba volt az kicsit jobban élt, néha tudott egy kis élelmet lopni, a nadrágszárat bekötötték alul és megtöltötték krumplival, ha elkapták őket, ami azért előfordult akkor elvették a krumplit, és nagy büntetést helyeztek kilátásba, a félelem sokszor erősebb volt, mint az éhség, szerencsére testi fenyítés nem volt.
Amri nénit a bányába osztották be, három műszakban dolgoztak, kaptak munkaruhát, sapkát, kalucsnit. Tiszta feketék, szénporosak, koszosak voltak minden műszak után, de minden nap fürödhettek, bár sokszor már nem volt melegvíz mire a fürdőbe értek. Az első években a nehéz fát cipelte az ácsoknak a tárnák aládúcolásához, mikor a csilléknél volt üresedés, egy rabtársnőjével oda mentek dolgozni, hátukkal tolták a csilléket. Mai napig is emlékezteti a heg a balesetre mikor egy elszabadult a csille, megnyomta a lábát. A bányában volt elég szén, így a barakkok fűtésére is jutott, nem kellet fagyoskodni, a folyosóról maguk fűtötték a hálótermeket. Orosz őreik nélkül sehová sem mehettek, mindig kísérték őket, munkások közt is voltak oroszok, a szükség hamar megtanította velük a nyelvet, mikor hazajött jobban beszélt oroszul, mint magyarul. Az orosz emberek nem bántották, mikor már szót értettek inkább vigasztalták, segíteni nem tudtak, nekik sem volt semmijük, ugyanúgy éheztek, mint a láger lakók.
Folytatom:
