Múltidéző

Volt egyszer egy Szantal Tánccsoport III.

2004.

2016. január 13. - Takácsné

Rendszeresen és szorgalmasan jártunk hetente kétszer, kedden és csütörtökön próbákra, nagyon nagy lelkesedéssel és fáradhatatlanul gyakoroltuk a Dunántúli ugróst és a Moldvai körtáncot. Az ugrós egy nagyon mutatós lendületes tánc volt, sokszor megizzadtunk mire a lépések jól mentek. Tánctanárunk kérésére lekerültek a lányokról, asszonyokról a nadrágok, szoknyát vettünk fel már a próbákra is, Olga szerint így jobban megy a gyakorlás is, csak úgy repültek a szoknyák, ahogy roptuk egyre nagyobb lendülettel. 

2004, március-április: Május elsejére a majálisra készültünk, itt akartuk először megmutatni mit tanultunk pár hónap alatt. További két-három táncot, Széki négyest, Ördög útját (egyik kedvencünk volt, nagyon szerettük) Mazurkát, önmagunk szórakoztatására gyakoroltuk. Egy új tag Patai Szilvia csatlakozott a csoporthoz.   Genszler Bt elkészítette a színpadot, még a telephely udvarán állt, mi már kipróbáltuk, fellépés előtti utolsó próbákat ott tartottuk, csak úgy dobogott a lábunk alatt a deszka, milyen jó volt azt hallani! Diósberényi önkormányzatnak és a Német kisebbségi önkormányzatnak köszönhetően elkészültek a ruháink, nagyon szép lett. A szoknya és a p8090284_masolata.JPGmellény zöld, bordó, sárga és kék selyemből, madeira csipkés köténnyel, Moldvai körtánchoz színes csíkos kötény volt, csipkés fehér blúz buggyos ujját a szoknya színével egyező szalag fogta össze, két ráncolt derekú, csipkés aljú alsó szoknyát is kaptunk, fehér harisnyáról és táncos cipőről mindenki maga gondoskodott. Kicsit furcsa volt mikor először beöltöztünk,nem voltunk hozzászokva ennyi szoknyához,de olyan örömmel viseltem mindig, ha tehetném most is hordanám egy-egy ünnepen, mert nekem ünnepet jelentett ha belebújtam a táncos ruhába, azóta is nagy becsben tartom és vigyázok rá.   

Május 1. Első fellépésünk. Premier kint a Szantalban, amiről a csoport a nevét kapta. Ugróst a színes ruhába jártuk, ami nagyon mutatós volt, a Moldvainál levetettük a felsőruhát és a színes kötényt kötöttük fel a fehér alsószoknyához. Nagyon izgultunk, ez volt az első bemutatkozásunk közönség előtt, vendégünk volt a  Varsádi és  a Hőgyészi tánccsoport ,már nem voltak kezdők, mint mi , a megmérettetéstől is féltünk. Nagyon jól sikerült a bemutatkozás,nagy sikerünk volt,persze a Berényiek büszkék voltak ránk és jól megtapsoltak,ami nagyon jól esett, mi is nagyon jól éreztük magunkat a színpadon,közönség előtt táncolni annak van egy varázsa ,az a lámpaláz ami a fellépés előtt van még az is olyan jó volt,bár újra átélhetném.

                                                                                                                  Folytatom :Anka Péterné

tanccsoport_3_masolata.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://multidezo.blog.hu/api/trackback/id/tr408268932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása