Amikor fiatal voltam édesanyám minden temetésre elment, nem értettem miért nem hagy ki egyet sem, egyszer meg is jegyeztem: „talán el sem temetnék azt az embert, ha te nem lennél ott " Milyen buta voltam, vagy talán csak fiatal, aki nem ért még sok mindent. Azóta sok minden megváltozott, édesanyám megöregedett, már nem tud elmenni a temetésekre, a templom lépcsőin felmenni is szinte lehetetlen feladat számára. Évek óta természetes,hogy most már én is minden temetésre elmegyek, ha nincs valami halaszthatatlan nagyon fontos dolgom, ha nem vagyok ott szinte lelkiismeret furdalásom van, hogy nem kísértem el egy falubelit az utolsó útjára, majd mindenkihez fűz valami emlék, amiért fontos volt nekem. Fiammal arról beszélgettünk, hogy megint elment valaki, akit tiszteltem és szerettem, ekkor azt mondta: „meghal a te falud, és azok akik neked Diósberényt jelentik” a beszélgetés óta is ez jár a fejemben. Édesanyám is ezért ment, most ezért megyek én is temetésre, mert egyre többen vannak a temetőben, akik számomra a szeretett kis falumat jelentették. Nem a házakhoz, az utcákhoz ragaszkodunk, hanem az itt élő emberek jelentik a közösséget, a falut.Diósberény fejlődik, szépül, olyan szép középületeink vannak, hogy sok más község megirigyelheti, de valami pótolhatatlan elveszik, ezt mutatják a foghíjas házhelyek, üresen álló porták, a falusi élet velejárója a háziállatok eltűnése.Ha az utcákat járom eszembe jut melyik házban ki lakott, és milyen az új gazdája, ha éppen van és nem a gaz, veri fel az udvart. 2008 -ban az ÁTÉLT TÖRTÉNELEM  c könyv segítségével készítettem egy térképet, amin felsoroltam hány ház volt, hányan laktak egy-egy utcában 1944-48 között, mellé tettem az akkori adatokat, Volt egy újságunk a DIÓHÉJBAN/Diósberény jelene, múltja, jövője/ ott találkozhattak ezzel az írással. Azóta eltelt  8 év, úgy érzem, újra meg szeretném tudni mi változott pár év alatt, akit érdekel, kísérjék figyelemmel egy-egy utca, a lakosok, Diósberény  változását.