Amikor a nagymamám nagyon beteg volt, Dobos Mariska érdeklődött az egészsége felől, azt mondta ha Liszka néni elmegy, gyerekkora egy darabját veszti el. Nem értettem igazán, hogy érti ezt. Idősebb korban sok minden átértékelődik az ember életében, másképp látja a dolgokat, mint fiatalon. Mariska szavait is csak évek multával értettem meg, azt hogy mire gondolt. Amikor az utcánkból elment valaki, aki a gyerekoromhoz tartozott egy megmagyarázhatatlan furcsa hiányérzetet hagyott maga után. Ide tartozott, a gyerekkoromhoz tartozott, hisz Ő már akkor is itt volt mikor kicsi voltam. A mai napig, ha elmegyek, Finta Bözsi néni háza előtt látom, ahogy ott ül a betontámfalon a virágai között. Nem voltunk nagyon bizalmas viszonyban, de mindig váltottunk pár szót. Ő elment és elvitt valamit. És mivel egyre kevesebben lesznek, akik ehhez az időhöz tartoznak. Szeretnék tőlük egy emléket, egy beszélgetést, amit megőrizhetek, és ezt az emléket szeretném megosztani azokkal akiket, érdekel. Mindent nem tudok leírni, de az emlékeimben megőrzöm. Édesapám nagyon sokat mesél az itt élt lakosokról, ezért arra gondoltam, nem csak az idősebbeket keresném meg. Szívesen beszélgetnék bárkivel, akik hajlandó megosztani élete egy-egy pillanatát velem és a falu többi lakójával. Remélem, úgy ahogy Édesapám, úgy én is mesélhetek majd a családomnak azokról az emberekről, akikkel együtt élünk-éltünk Diósberényben. Elsőként az általam nagyon tisztelt Tóth Eleknét Bözsike nénit kerestem meg. Sokszor behívott egy éppen nyíló virágát vagy a gyerekeitől anyák napjára kapott féltve őrzött orchideáját megmutatni. Mindenki tudja, mennyire szereti a virágokat, sokkal több volt a házban a ház körül. de az erejével együtt a virágai is fogynak, csak a jókedve nem fogy, mindig vidám szeret nevetni, mélyen vallásos asszony. Már kicsi gyermekkorában megtanították imádkozni, ami az óta is élete fontos része. 1923.szeptember17.-én született Diósberényben. 1941-ben férjhez ment Tóth Elekhez. Férjével, Elek bácsival sosem gondoltak arra, hogy elköltözzenek innen, férje még az iparba vidékre sem akart menni, itt érezték jól magukat. Idekötötte őket a család a barátok. Fiatalon sokszor együtt volt a család, barátok, nyolc-tíz pár és a gyerekek, beszélgettek, énekeltek, együtt jártak családostól templomba, jól érezték magukat együtt. Sajnos sokan elköltöztek, többiek megöregedtek vagy meghaltak így mára csak a szép emlékek maradtak. És egy érdekes nóta, talán még van, aki emlékszik rá, ha együtt voltak sokszor elhangzott:”Tehenem a Tuli, a kutyám a Puli, magam vagyok Gyuri. Borjadzik a Tuli, Kölkedezik a Puli, babázik a Juli, most vagy bajban Gyuri” Bözsike nénéik állattartással, mezőgazdasággal foglalkoztak, férje a helyi TSZ tagja volt. Háború előtt a faluból még Pestre is vitték a tejet, sok tehenet tartottak, az esti tejet Szakályba vitték a vonathoz és másnap reggel már Berényi tejet ittak a városiak. 1941-ben született első gyermeke Elek, aki ma Törökbálinton él, ács- állványozónak tanult, azután technikumba járt. 1945-ben született Győző, őt azt hiszem, sokan ismerik, hisz itt maradt a közeli Gyönkön kereskedő lett, sok Berényi vásárolt nála sok-sok éven keresztül, ma már nyugdíjas.1947-ben született Teri, főiskolát végzett és Pécsen él. Öt lány unokával és hat dédunokával büszkélkedhet három lány és három fiú ők sok örömet jelentenek idős napjaiban. Amíg az, unokák kicsik voltak sok időt töltöttek a nagymamánál de ma is szívesen jönnek hisz ma is a nagymama szilvalekvárja a legfinomabb és ma is nagyon jó savanyúságot tud eltenni Bözsike néni. Húsz éve özvegy, de nem érzi magát magányosnak, körülveszi családja, bár a gyerekei hívják, nem költözik hozzájuk, itt szeret élni, amíg egészsége engedi, itt marad. Sokan keresik fel nap-nap után, nem telik el úgy nap, hogy valaki ne kopogtasson be hozzá, szeretik és tisztelik a falu lakói. Szeret rejtvényt fejteni, olvasni. Élete legnagyobb bánata az volt, hogy hat évesen elvesztette az édesanyját úgy érzi, Ő a mai napig hiányzik neki, bár a fájdalom az idők folyamán enyhült, de még most is fáj az elvesztése. Egy csodálatos verset mondott el Édesanyja emlékére, legkedvesebb versét, ami könnyeket csalt az én szemembe is. Megkérdezem mi az oka ennek a derűnek, jókedvnek, ami körülveszi, hisz jól tudjuk, hogy fájdalmai vannak azt felelte mindig arra gondolok, vannak nálam rosszabb nehezebb helyzetben élők is. Azt hiszem ezt a bölcsességet érdemes megfogadni. Megköszönöm Bözsike néninek ezt a beszélgetést, kívánok erőt, egészséget, és további jó kedvet, hogy még sokáig tudjon örülni szerető és gondoskodó családjának.

Köszönöm a beszélgetést. 2007. január - Hugi